Invest and Trade

A bankszektor kilátásai 2016-ban

2016. január 27. - Invest and Trade

Jelen cikkünkben rövid áttekintést mutatunk, hogy milyen fontos események történtek a leghíresebb amerikai és európai nagybankok életében, illetve mit várhatunk tőlük 2016-ban.

 

Amerikai Bankszektor

A pénznyomtatás hatására megnövekedett a bankok eszközállománya és a likvid eszközök aránya is a másfélszeresére nőtt. Érdekesség még, hogy 2015-ben 8 bank ment csődbe Amerikában, míg egy évvel korábban 18. A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.

shutterstock_99647729_0.jpg

Az idei év egyik legmeglepőbb fordulata lehet, ha a Fed kamatot csökkent 2016-ban. 2015 decemberében hét év után emeltek újra kamatot Amerikában. Ennek megvolt a fundamentális háttere, ugyanis pozitív folyamatok mentek végbe a gazdaságban, erősödött a növekedés és csökkent a munkanélküliségi ráta is. Viszont a kamatvágás egyelőre csak egy elképzelés és ez a lépés alaposan aláásná a Fed hitelességét.

A Goldman Sachs szerint a dollár tovább erősödhet és idén az euróval szemben nemcsak a paritást érheti el, de akár a 0.85-ös árszintet is. Azonban a folyamatos dollárerősödés a gazdaság visszaesését okozhatja. Továbbá az egyre nagyobb veszélyt jelentő terroristacsoportok miatt a turizmus és a nemzetközi kereskedelem visszaeshet és ez is okozhatja a világgazdaság, így az amerikai gazdaság lassulását is. Ezért nem elképzelhetetlen, hogy a Fed csökkenteni fogja a kamatot idén.

A feltörekvő bankszektor helyzete nem épp rózsás. A bankrendszer több sebből vérzik. A hitelek a GDP-hez viszonyított rekordmagas szintet értek el és a nem teljesítő hitelek aránya is egyre magasabb. A feltörekvő piacok bankjainak tőkemegfelelése elmarad az elvárt szinttől.

 

Bank of America

A Bank of America (BAC) január 19-én közzétette az elmúlt negyedévre vonatkozó gyorsjelentését, ami rosszabb lett a vártnál. Az előzetes becslés szerint az elemzők 19,86 milliárd dolláros bevételre számítottak, ezzel szemben viszont csak 19,5 milliárd dollár lett a bevétele. Ez egy darab részvényre lebontva 28 centes nyereséget jelent. Bár az eredmény rosszabb lett a vártnál, a részvény árfolyama mégis 1,87 százalékos emelkedéssel reagált az előkereskedésben.

Ez részben annak köszönhető, hogy ez az eredmény éves alapon 3%-os növekedésnek felel meg. A BAC - eszközértéke alapján - Amerika második legnagyobb bankja. A bank vezérigazgatója, Brian Moynihan pozitívan értékelte a tavalyi évet. Hasonlóan nyilatkozott Paul Donofrio is, a bank pénzügyi igazgatója, aki kiemelte, hogy 1,3 milliárd dollárnyi tőkét tudtak visszajuttatni a részvényeseknek részvény-visszavásárlások és osztalékok formájában.

 

Goldman Sachs

A Goldman Sachs (GS) elmúlt negyedévi eredménye, a többi amerikai bankhoz hasonlóan, jobb lett a vártnál. Szám szerint a nettó bevétele 7,27 milliárd dollár, az egy részvényre jutó nettó nyeresége pedig 4,68 dollár.

Ugyanakkor ebbe az eredménybe nem számított bele egy peren kívüli megegyezés, amit a bank az amerikai kormánnyal kötött. Ez az egyezség egy 5,1 millárd dolláros bírságnak felel meg, ami minden idők egyik legnagyobbjának számít.

Az eredmények ellenére az elmúlt negyedév az egyik leggyengébben sikerült időszaka volt a bankoknak a tőkepiaci befektetések szempontjából.

 

JPMorgan

A JPMorgan (JPM) a tavalyi év során 1240 dolgozót vett fel az alapkezelői üzletágába, ezzel 20975 főre nőtt az üzletág dolgozói létszáma, ami 6%-os növekedést jelent. Hozzá kell tennünk, hogy összességében 3%-al csökkent a foglalkoztatottak létszáma, viszont csakúgy, mint a Goldman Sachs, vagy a Deutsche Bank, a JPM is erre az alapkezelői divízióra fektetett nagy hangsúlyt.

Az elmúlt negyedévi gyorsjelentése jó eredményeket hozott, mivel felülmúlta a várakozásokat és 23,747 milliárd dollár lett a bevétele, míg az egy részvényre jutó nyeresége 1,32 dollár volt. Ezek mellett a nem kamatjellegű kiadások 7 százalékot csökkentek. Ez pozitív dolog, viszont ez részben a fizetések csökkentésének is köszönhető.

Tavaly júliusban még 70 dolláron volt az árfolyam, azóta viszont 19%-ot esett. Idén már 13%-os mínuszban van. A pozitív eredmények viszont azt sugallják, hogy erősen alul van értékelve, így számíthatunk majd egy nagyobb lélegzetvételű korrekcióra az árfolyamban.

 

Európai bankok

A Deutsche Bank (DBK) január 28-án teszi közzé elmúlt negyedévének gyorsjelentését. Egy héttel a kibocsátás előtt viszont egy meglepő közleményben tette közzé, hogy a 2015-ös évre 6,7 milliárd eurós veszteséget vár. A legutóbbi negyedévre ez 2 milliárdos veszteséget jelent. A jelenlegi gyorsjelentés eredményét legfőképpen a peres költségek rontják, melyek összesen 1,2 milliárd euróra rúgnak.

A Deutsche Bank tavaly áprilisban jelentette be stratégiai tervét, mely szerint úgy javítanák a társaság tőkehelyzetét, hogy leválasztanák a Postbankot. Ezt korábban 2016 végére ígérték, de nagy valószínűséggel ez eltolódik és csak jövőre fog megtörténni. Emellett a bank 10 országból kivonul és 9000 fővel csökkenti az alkalmazottai létszámát.

Az egyik legnagyobb brit bank, a HSBC azt tervezi, hogy elhagyja londoni székhelyét és egy másik országba települ át. Még nincs kiválasztva a pontos helyszín, de olyan kritériumok alapján fognak dönteni, mint például a földrajzi elhelyezkedés, adóterhek és a hosszú távú stabilitás. Szóba jöhet Párizs, Toronto, Sanghaj, Hong Kong és Szingapúr is. Ha ez a nagyszabású átrendeződés zökkenőmentesen megy végbe, akkor a részvények árfolyama megemelkedhet, hiszen a HSBC kedvezőbb körülmények között folytathatja működését.

Összességében annyi elmondható a bankszektorral kapcsolatban, hogy mikor egy bikapiac véget ér és kezdetét veszi a medvepiac, akkor elsősorban ezen a szektoron látható a változás, legalábbis ami a részvények árfolyamát illet. Például a történelmi adatokból jól látható, hogy például amikor a technológiai szektor még mindig képes emelkedni a medvepiacok korai időszakában, a pénzügyi szektor már általában lefordul és korábban kezdi meg a hanyatlást. Tehát mindenképpen érdemes odafigyelni a bankok részvényárfolyamaira, hiszen azok előre jelezhetik a medvepiac kezdetét.

 

Kiegészítés

A legnagyobb veszteségeket elszenvedett szektor az energiaszektor, aminek a finanszírozása a bankszektorból érkezett. Ezért a bankok kitettsége a kockázatos befektetésekben jelentősen megnőtt. 2015-ben 40 olajipari cég ment tönkre Amerikában. A törvényhozás már tett is említést rá, hogy a bankoktól újabb tőkemegfelelési tesztet fognak kérni, hogy nehogy újabb lavinát indítsanak a bedőlt hitelek. Ezt is árazzák be a befektetők és hagyják el a pénzügyi papírokat

 

Forrás:

http://alapblog.hu/2016-a-zombibankok-eve/

http://www.portfolio.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://investandtrade.blog.hu/api/trackback/id/tr508321760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása