Invest and Trade

Snapchat IPO

2017. február 20. - Invest and Trade

Tőzsdére megy a Snapchat. Az üzenetküldő alkalmazást fejlesztő vállalat (saját magukat kamera vállalatként aposztrofálják) már megtette az ehhez kapcsolódó első lépéseket az amerikai pénzügyi felügyeletnél (SEC).

A technológiai szektort illetően ez az elmúlt néhány év legnagyobb elsődleges tőzsdei kibocsátását jelentheti, mivel egy 25 milliárd dolláros cégről van szó.

snapchat1.jpg

Már egy ideje szó van arról, hogy tőzsdére menne a Snapchat anyavállalata, a Snap Inc. A Wall Street Journal értesülései szerint már márciusban megjelenhetnek a vállalat részvényei a piacon. A vállalatérték tekintetében ez lehet a legnagyobb tőzsdei kibocsátás a technológiai szektorban az Alibaba 2014-es piacra lépése óta, mivel a menedzsment 20-25 milliárd dolláros piaci kapitalizációt célzott meg.

Az Alibaba egy igazi e-kereskedelmi óriásnak számít, hiszen közel 170 milliárdos cég volt a tőzsdére lépés időpontjában, amivel több rekordot is megdöntött. A Facebook hozzávetőlegesen feleakkora értéket képviselt, mikor kibocsátották a részvényeit, ugyanis 81,2 milliárd dollárt ért. A különbség lényeges, mégis elég volt ez a közösségi oldalnak, hogy megszerezze a második helyet. A Snap Inc. a maga 25 milliárd dollárjával benne lehet az első tízben, ami szintén szép teljesítmény.

Ez az IPO piacot is felpörgethetné, amire rá is fér a vérfrissítés, hiszen tavaly meglehetősen gyengén teljesített. 2016-ban mindössze 103 cég ment tőzsdére az Egyesült Államokban, melyek együttesen mindössze 21,8 milliárd dollárnyi tőkét jelentettek. Ez 2009 óta nem látott mélypontot jelent.

Az iparág szereplői most viszont abban bíznak, hogy a Snap sikeres részvénykibocsátása lendületet adhat az IPO piacnak. Ennek következtében a többi nagy magánkézben levő technológiai vállalat - akár az Uber - is kedvet kaphat majd a tőzsdére lépéshez.

A csupán hat éves múltra visszatekintő Snapchat bevétele egyelőre évente 1 milliárd dollár alatt van, ami az amerikai törvényeknek köszönhetően lehetővé teszi, hogy úgy kezdje meg az elsődleges részvénykibocsátás folyamatát a pénzügyi szabályozó hatóságoknál, hogy ne kelljen előre publikálnia a részleteket.

snapchat2.jpg

A források azonban azt sejtetik, hogy a Morgan Stanley és a Goldman Sachs lehetnek a Snap Inc. IPO főszervezői. A vállalat vezérei konzervatív árazást terveznek a részvénykibocsátás során, hasonlóan a technológiai vállalatok mostanában történt tőzsdére lépéseihez. 14-16 dollár körüli kibocsátási árral számolhatunk. A tavaly tőzsdére lépő technológiai vállalatok részvényei átlagosan 3,6-szeres előretekintő P/E rátán (a részvény árfolyama osztva a nyereséggel) debütáltak a tőzsdén, ami jelentős csökkenést jelent a 2014-es 4,9-szeres szinthez képest.

A vállalat fő bevételi forrását az alkalmazáson belül megjelenő hirdetések jelentik. A Snapchat lényegében egy mobilos üzenetküldő szolgáltatás, amely pár másodpercen belül eltünteti az üzenetet. Elsősorban fiatal felnőttek használják. A Nielsen adatai szerint az Egyesült Államokban naponta 150 millió felhasználót érnek el az alkalmazáson belüli hirdetésekkel. Ezen felhasználók 41%-a 18 és 34 év közötti.

Az elemzők hatalmas növekedést várnak a cégtől. 2015-ben még csak 60 millió dollár volt a bevétele. Ezzel szemben tavaly már 300 millió dollár körüli nyereséget könyvelhetett el, idén pedig 1 milliárd dollár körüli bevételt várnak. A vállalat rengeteget költ a felhasználói bázisának növelésére.

Magát a céget a Stanford Egyetem három volt diákja alapította 2011-ben. Az alapító tagok közé tartozik Evan Spiegel, Bobby Murphy és Reggie Brown. A Snapchat alkalmazás 20 nyelven elérhető és kevesebb, mint 100 megabájtot foglal.

snapchat3.jpg

2012.májusában másodpercenként 25 képet küldtek el egymásnak a felhasználók az alkalmazáson belül. Ez naponta kicsivel több, mint 2 millió kép. 2012 novemberében már naponta 20 millió fotómegosztás történt. Ugyanezen év decemberében a képek mellett már videók küldésére is lehetőség nyílt. Tíz másodperces videókat lehet készíteni, amelyek a képekhez hasonlóan egyszeri megnézés után eltűnnek. Ráadásul a videók is csak annyi helyet foglalnak el, mint az egyszerű képek.

2013.júniusában érkezett a Snapchat 5.0-ás verziója, amely rengeteg új fejlesztést tartalmazott. Ebben az évben aktiválták a 13 éves kor alatti felhasználóknak szánt Snapkidz-et is. Ebben a „gyerekverzióban” a felhasználók rajzolhattak az elkészített képekre, de nem küldhették tovább azokat.

A Snapchat hihetetlen mértékű fejlődésen ment keresztül azóta. 2015. májusában a felhasználók naponta 2 milliárd videót küldtek egymásnak. Ugyanez a szám 2015. novemberében már 6 milliárd volt. Tavaly év közepére érte el a napi megosztás a 10 milliárd videót. Elképesztő adat. Ugyanekkor érték el csak az Egyesült Királyságon belül a 10 millió aktív felhasználós határt is naponta. Mára az alkalmazást világszerte 156 millió felhasználó használja.

 

Forrás:

http://www.portfolio.hu/vallalatok/eljott_az_ido_tozsdere_megy_a_snapchat.240169.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

https://en.wikipedia.org/wiki/Snapchat

https://www.snapchat.com/ads

http://ipohome.com/Profile/SNAP

http://www.portfolio.hu/vallalatok/draga_lesz_a_snapchat.244126.html

A bejegyzés trackback címe:

https://investandtrade.blog.hu/api/trackback/id/tr5712276549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása