Az Emerson Electric Company a következő témánk. Az amerikai multinacionális vállalat székhelye a Missouri állambeli Fergusonban van. Részvényeivel a New York-i Értéktőzsdén lehet kereskedni EMR ticker alatt.
A többi céghez hasonlóan, amikkel az elmúlt időben foglalkoztunk, az Emerson is benne van a Fortune 500-as listában és S&P 500 komponens. A vállalat termékeket gyárt és mérnöki szolgáltatásokat nyújt az ipari-, kereskedelmi- és fogyasztói piacok széles körének. Az Emersonnak körülbelül 111 000 alkalmazottja van és 205 üzemet működtet világszerte.
Vezetők az évek folyamán
A vállalatot 1890-ben alapította John Wesley Emerson, hogy elektromos motorokat gyárthasson a Skóciai születésű testvérpár, Charles és Alexander Meston szabadalmát felhasználva. 1892-ben ez lett az első cég, amely elektromos ventilátorokat értékesített az Egyesült Államokban. Gyorsan bővítette termékei körét és elkezdett gépeket, fogászati fúrókat, valamint szerszámokat is gyártani, természetesen mindent elektromos kiszerelésben.
A második világháború alatt, Stuart Symington vezetésével az Emerson a világ legnagyobb repülőgép fegyverzet gyártója lett. Az 52. volt az amerikai vállalatok közül a katonai szerződések értékét tekintve. Symington később az Egyesült Államok Légierejének titkára lett 1947 és 1950 között. Majd 1953 és 1976 között Missouri állam demokrata szenátora és 1960-ban az Amerikai Egyesült Államok elnökjelöltje.
1954-ben W.R. Persons lett a vállalat elnöke. Az ő vezetésével a vállalat diverzifikálta az üzleti portfólióját másik 36 vállalat megszerzésével. Mikor 1973-ban visszavonult, a cégnek 82 gyára, 31 000 alkalmazottja és 800 millió dolláros értékesítése volt.
Ezt követően Charles F. Knight volt a cég vezérigazgatója 2000-ig, illetve elnöke 2004-ig. Ebben az időszakban nagymértékű fejlődés ment végbe a tervezési folyamatokban. Új technológiákat fejlesztettek, felvásárlások történtek és megindult a nemzetközi növekedés. Knight után David Farr lett a cég első számú embere, aki napjainkig viseli ezt a tisztséget.
Felvásárlások
- december 15-én az Emerson növekedési kilátásaiban nagy robbanás történt, mivel megszerezte a Jordan Industries vállalat telekommunikációs felszerelésekkel foglalkozó üzletágát 440 millió dollárért.
Az Emerson nemrég bejelentette, hogy kiterjeszti a portfólióját az áramlásmérés és az ellenőrzési technológiák területén, mégpedig úgy, hogy megvásárolja az FMC Technologies cég Blending & Transfer Systems üzleteit. A felvásárlást követően november 9-én a vállalat részvényárfolyama 4%-ot emelkedett. Az FMC Technologies az egyik legnagyobb ellátó a kenőanyagok, zsiradékok, üzemanyagok, adalékanyagok és vegyszerek területén. A megállapodás révén az FMC előbb említett üzletága bekerült az Emerson Flow Solutions szegmensébe. Ez a felvásárlás fokozni fogja a vállalat kritikus problémáinak megoldását, főként a finomítással kapcsolatos dolgokban. Ráadásul az Emerson ezáltal javítani tudja a működési teljesítményét.
Augusztus 8-án a cég aláírt egy megállapodást, hogy megveszi a Pentair cég Valves & Controls üzleteit 3,15 milliárd dollárért. Ez az integráció lehetővé teszi az Emersonnak, hogy megvesse a lábát a vezérlés, a szigetelés, a nyomáscsökkentő szelepek és a működtetés üzleti vonalában.
A cég egyességre lépett, hogy megvásárolja a korróziófigyelő technológiákkal foglalkozó vezető vállalatot, a Permasense Limited-et. Az üzlet meg fogja erősíteni az Emerson szerepét az integrációs megoldások és korróziócsökkentés területén. A felvásárlást követően a Permanense egybe fog olvadni az Emerson Rosemount elemzői technológiával foglalkozó szegmensével.
Az Emerson a termékek és szolgáltatások széles körét ajánlja, többek között a folyamatmenedzsment, a hálózati teljesítmény és a tárolási megoldások területén. Továbbá az ipari automatizálásban, a motoros technológiában és a műszaki megoldások üzletágában is élen jár. A vállalat árgus szemmel figyeli a jövőbeli felvásárlási lehetőségeket, amelyek várhatóan elősegíthetik a cég fejlődését. A következő előrelépés valószínűleg az automatizációs megoldások fejlesztésében rejlik. Az amerikai elnökválasztások óta az Emerson részvényárfolyama több mint 10%-ot emelkedett és további erősödés várható a közeljövőben is.
Forrás:
https://en.wikipedia.org/wiki/Emerson_Electric
http://www.nasdaq.com/article/emerson-boosts-portfolio-with-strategic-buyout-shares-gain-cm707003
http://www.reuters.com/article/us-emerson-electric-divestiture-idUSKCN10D0ZR