Invest and Trade

Elon Musk két lépéssel az emberiség előtt jár

2015. szeptember 02. - Invest and Trade

Irány a Mars!

 

A SpaceX és a Tesla Motors cégek alapítója, Elon Musk annyira előretekint az űrutazás jövőjébe, hogy már marsbéli pizzériákról beszél. Szerinte nagyon jó vállalkozási lehetőségek lesznek majd a Marson, ha sikerül egyszer kolonizálni. Ő úgy gondolja, hogy a szomszédos bolygón is ugyanúgy minden olyan dologra szükség lesz, mint itt a Földön, de ugyebár most még nincs ott semmi, így a lehetőségek határtalanok.

man-rocket_180892k.jpg

 

Az egyetlen bökkenő az, hogy jelenleg nem olyan egyszerű eljutni oda. Még nem jár ott az emberiség, hogy gondol egyet, bepattan egy űrhajóba és elutazik egy hosszú hétvégén a Marsra. Ez a jelenlegi hordozórakétákkal lehetetlen.

 

A Google is beszáll

 

Elon Musk elhivatottságát látva az űrutazás iránt, a Google úgy döntött, hogy ő is szeretne részesedni a globális méretű vállalkozásból. Ezáltal felpöröghet a kereskedelmi űrutazás a két cég összefogásával. A bolygónkon kívüli tér felfedezése akkor indulhat be igazán, ha nem csupán állami ügynökségekre van bízva (pl. NASA), akiknek limitált költségvetésből kell megoldaniuk a projektjeiket. A privát szférának is teret kell engedni a kutatásokban, így az űrutazás egy jó üzleti befektetés lehet, ezáltal pedig villámgyors fejlődéseket lehet elérni.

 

Ezt pörgetheti fel az a megállapodás, amely a Google és a SpaceX között jöhet létre. Ha ez megtörténik, akkor az utóbbi értéke meghaladhatja a 10 millárd dollárt. Musk elmondása szerint, az együttműködésből származó nyereséget egy marsi kolónia létrehozására fordítaná.

 

Nagy előrelépés az űrkutatásban

 

A szintén a SpaceX által fejlesztett Dragon V2 űrhajó lehet az első, amely a privát űrkutatáson belül embereket is szállíthat az űrbe. A Dragon első, teherhordó változata már többször is eljutott a Nemzetközi Űrállomásra, viszont a hétszemélyes V2 űrkapszula nagy továbbfejlődést mutat. A legnagyobb különbség a fékezésre használt hajtóművek között van. Az első, Draco nevű modulok 45 kg-os tolóerő kifejtésére voltak képesek egyenként. Ezzel szemben az új, SuperDraco nevű hajtómű már emelkedésre és pályamódosításra is alkalmas és nem mellesleg a tolóereje 7 tonna. Ezeknek a hajtóműveknek bizonyos alkatrészeit ráadásul nem is hagyományos módszerrel, hanem fémes alapanyaggal dolgozó 3D nyomtatókkal állítják elő.

 

További újítás, hogy az új kapszula már emberi irányítással és automatikusan is képes lesz kapcsolódni az űrállomáshoz, míg a korábbi változatot az állomás robotkarjával kapták el és vonatták a csatlakozási ponthoz. A tervezésnél a fő alapelv az újrahasznosíthatóság volt. A kapszulát egymás után akár tízszer is használhatják komolyabb karbantartási munkálatok nélkül.

 

Nagy előrelépés az is, hogy a Dragon V2 elődjeivel ellentétben már nem csak vízre szállhat le, hanem bárhol a föld felszínén. És ez nemcsak a Földre érvényes, hanem bármely más kőzet alapú bolygóra is. Ezek alapján látható, hogy miért jelentheti a jövőt a SpaceX elgondolása. Ezen a területen ugyanis a legnagyobb költséget azok az eszközök adják, amelyeket csak egyszer lehet felhasználni. Musk szerint ez óriási pazarlás, ezért is fekteti erre a legnagyobb hangsúlyt.

 

Bár a most használt rakéták még csak a Földhöz közeli pályákra képesek felvinni a kapszulát, de már folyamatban van a fejlesztése a Falcon Heavy nevű, nagyobb hatóságú rakétának is, amely lehetővé fogja tenni a mélyebb űr meghódítását.

 

A Dragon V2 ebben az évben még utasok nélkül áll Föld körüli pályára, de 2016-ra tervezik az emberekkel végrehajtott repülést is.

 

A társulások elősegíthetik a tervek megvalósulását

 

Musk nincs egyedül a tervezésben, hiszen a Virgin Galactic tulajdonos Richard Branson mellett Jeff Bozos is beszáll az űrbizniszbe. Az Amazon vezérigazgatója turistákat szállítana az űrbe, 100 km-es magasságba. A Blue Origin cégének New Shepard nevű űrhajója már befejezte a meghajtórakéták tesztelését. Egy utazás során három turista kap helyet majd az űrhajóban. Jegyárakról még nem tudni semmit, bár bizonyosan borsos árat kell majd fizetnie annak, aki testközelből akarja szemlélni a csillagokat. Az viszont biztató lehet, hogy egyre több cég vetélkedik az űrturizmusban való részvételért, így a verseny idővel lejjebb szoríthatja majd az árakat.

 

20 km magas űrlift

 

Természetesen nem csak Elon Musk ügyködik azon, hogy minél könnyebben lehessen utazni az űrben. A kanadai Thoth Technology cég egy gigantikus méretű lifttel forradalmasítaná az űrutazást. A cég már szabadalmaztatta is az ötletét, miszerint a ThotX egy felfújható torony lesz, amelyben elektromos lift közlekedne. A torony tervezője, Brendan Quine elképzelése szerint a szerkezet tetejéről startolhatnának az asztronautákat szállító űrhajók, majd ugyanoda térnének vissza. Ez a módszer azért sokkal hatékonyabb a közvetlenül a földfelszínről induló rakétákkal szemben, mert 30%-al kevesebb üzemanyagot igényelne a sztratoszféra felső határának, vagyis az 50 km-es magasság elérése. Ráadásul jóval kisebb terhelésnek lenne kitéve az űrhajósok szervezete. Ez az elgondolás nem új keletű, viszont egy merőben más irányt képvisel az űrutazásban.

 

Hiperhurok

 

Elon Musknak az űrutazás tervezése, a világ energetikai problémáinak megoldása és az elektromos autózás tökéletesítése mellett még marad ideje beszállni egy új projektbe is. A SpaceX olyan légpárnás vonatokat tervez, amelyek egy acélcsőben futnának nagyon alacsony légnyomás mellett, így 1200 kilométer/órás sebességgel haladhatnának, éppen csak hangsebesség alatt.

 

Forrás:

 

http://444.hu/2015/07/07/elon-musk-mar-marsbeli-pizzeriakrol-beszel/

 

http://www.ma.hu/tudomany/237791/A_Google_felporgeti_a_kereskedelmi_urutazast

 

http://index.hu/tudomany/2014/05/30/itt_az_emberes_urrepules_jovoje/

 

http://hvg.hu/tudomany/20150824_thothx_urlift

 

http://hvg.hu/enesacegem/20150410_Az_Amazonvezer_is_beszall_az_urbizniszbe

A bejegyzés trackback címe:

https://investandtrade.blog.hu/api/trackback/id/tr567752664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása